A Covid hatásai beláthatatlanok, utórengései még biztosan sokáig érezhetőek lesznek a Föld minden zugában. A gazdasági és társadalmi hatások nem kerülhették el Magyarországot sem, ezen belül is a kiskereskedelem és a turizmus voltak a legbrutálisabban sújtott területek.
A Ceetrus számára végzett átfogó piacelemzésünkben felmértük az egyes piaci területek jelenlegi állapotát, a Covid hatásait, expert interjúk segítségével pedig igyekeztünk megfesteni a szektorok jövőképét is. A kutatás érintette a kiskereskedelmet, a hotel. és turisztikai szektort, és az irodapiacot.
Mindemellett pedig alapos, nagymintás látogatói kutatásokat végeztünk meglévő vásárlók és az adott vonzáskörzetben élők között is. Ezekből a Covid hatások mellett számos érdekes és izgalmas dolog derült ki.
Tudtátok e például, hogy a promóciók, akciók milyen hatással vannak a látogatási, vásárlási szokásokra? Hogy melyik vásárlót milyen kereskedelmi üzenettel lehet gyakoribb látogatásra, vagy több pénz elköltésére buzdítani? Hogy mely típusú akciók, promóciók milyen várható hatékonysággal fognak működni? Ilyen, és ehhez hasonló „tudás” gyűlt össze munkánk során, mely tudásnak bárki birtokosa lehet, ha időt és energiát szán piacának és potenciális ügyfeleinek alapos megismerésére.
Ha többet szeretnél megtudni az Auchan projektről, vagy hasonló munkáinkról vedd fel velünk a kapcsolatot , a legújabb hírekért, érdekességekért pedig látogass el Facebook oldalunkra, vagy kövess minket a LinkedIn-en!