VISITOR SCAN AZ ASIA CENTERBEN

A vonzáskörzet elemzéssel párhuzamosan a Bucholcz Consulting elvégezte az immár szokásos látogatói elemzést is az Asia Centerben. A nagyon magas, több mint 500-as mintán, melyet nyitva tartási időben, a hét minden napján elosztva vettünk fel, a sztenderd lekérdezési paraméterek (demográfia, látogatás, marketing hatékonyság) mellett számos olyan faktort elemeztünk, melyek a hatékonyság növeléséhez járulnak hozzá. Megvizsgáltuk az Asia Center mint brand megítélését, feltérképeztük a látogatók “hiánylistáját”, megvizsgáltuk a versenytársakhoz való viszonyukat, valamint olyan “business gap'”-eket kerestünk, ahol azonnali, vagy legalább is gyors beavatkozással azonnali, kézzel fogható eredményeket lehet elérni.


 

VONZÁSKÖRZET ELEMZÉS A STRABAG MEGBÍZÁSÁBÓL

Az Asia Center az elmúlt években hatalmas változásokon ment keresztül. A kutatások során feltárt távoltartó faktorok közül számos vagy megszűnt, vagy jelentősen enyhült, így joggal merült fel az igény arra, hogy megtudjuk, vajon milyen hatással voltak a változások a vonzáskörzetben lévő potenciális látogatókra? Újradefiniáltuk az elméleti, ezen belül pedig a praktikus vonzáskörzetet, feltártuk az Asia Centerrel szembeni távolságtartó faktorokat, valamint az elmúlt években felgyorsulva változó médiafogyasztási szokásokat. A több mint 500-as minta torzításmentes képet biztosított, az output pedig lehetőséget teret az új, eddig nem elért látogatói körök megfelelő üzenetekkel történő hatékony megszólítására.


PREMIERBEN A LÁTOGATÓ – LÁTOGATÓ A PREMIERBEN

Hazánk egyetlen valódi outletjében mindig is hatalmas hangsúlyt fektettek a látogatók folyamatos szondázásának. Egyik legrégebbi ügyfelünk úgy döntött a tavasz végén ismét górcső alá veszi működését. A Premier Outlet “Cipő Hét” promóciója alatt futó visitor scan ezúttal a látogatói összetételre fókuszált, illetve azt a kérdést feszegette, hogy az évek során hogyan, milyen irányban és milyen minőségben változott a Premier közönsége? A fogyasztói szokások vizsgálatán túl ezúttal komoly hangsúlyt kapott a valós és a teoretikus vonzáskörzet meghatározása, újra rajzolása.


2- AZ 1-BEN KUTATÁS A NYÍREGYHÁZI KORZÓ BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN

A nyíregyházi Korzó Bevásárlóközpont menedzsmentje az SES Spar European Shopping Center megbízása elsőre teljesen szokásos volt: vizsgáljuk meg a város szívében lévő, tízéves bevásárlóközpont látogatói összetételét, a látogatók vásárlási, látogatási szokásait, fedjük fel a váráslást és látogatást befolyásoló tényezőket és próbáljuk megtalálni azokat a “business gap’-eket, amelyeknél működési potenciált tapasztalunk. Ám kiderült, hogy egy lendülettel talán a Korzó egyik, immár évek óta húzódó, megoldatlan problémájára, az ételudvar nem megfelelő kihasználtságára is válaszokat, megoldásokat találhatunk. A sztenderd visitor scan mellett, ezzel párhuzamosan, ugyanakkora mintán végzünk egy fókuszált, kvalitatív kutatást, amely a látogatók étkezési, étterem látogatási szokásait vizsgálja általánosan, valamint a Korzó-ra szűkítve egyaránt. Az erőforrások hatékonyabb felhasználásával, illetve a párhuzamos munkával rengeteg időt és költséget sikerült megtakarítani, a “második”, extra kutatás így minimális többletköltséget jelentett a megrendelőnek, mi pedig még tisztább és részletesebb képet kaptunk a látogatókról, melyre a jövőben nyugodt szívvel építhetünk.


UTAZÁS TÉRBEN ÉS IDŐBEN

A Bucholcz Consulting ezúttal a turisztikai piacon vetette be magát. A BEONTRIPS.COM egy különleges, teljesen automatizált online utazási vállalkozás, mely áprilisban lépett piacra. Az azóta eltel idő tapasztalatai azt mutatták, hogy a potenciál hatalmas, ám azok kihasználásához további információra van szükség, melyek megszerzését, összegzését ránk bízta ügyfelünk. A hibrid, kvantitatív-kvalitatív kutatás segítséget nyújtott a pontosabb célcsoport-meghatározásban, illetve a potenciális ügyfelek számára fontos üzenetek megfogalmazásában. Ezek használatával a marketing stratégia is hatékonyabban tudja támogatni az értékesítést, illetve az ügyfelek felé történő kommunikációt.


VÁSÁROLNAK-E A TURISTÁK BUDAPESTEN? KUTATÁS A JONES LANG LASALLE MEGBÍZÁSÁBÓL

Számos kutatásunk bizonyította már, hogy a Magyarországra látogató turisták komoly vásárlóerőt képeznek a teljes kiskereskedelmi szcéna számára.

POCA Premier Outlet ezúttal egy nagyon is közérdekű témával bízta meg a Bucholcz Consulting-ot -, a menedzsment arra volt kíváncsi, vajon hol és mikor dől el, hogy pont Magyarország, vagy Budapest lesz az úticél? Miért épp ide jönnek? Mi célból látogatnak hozzánk és szerepel-e a látogatási célok között a shoppingolás, bevásárlás?
Honnan tájékozódnak hazánkat, vagy az itt fellelhető bevásárlási lehetőségeket illetően?

A közel 600-as mintán “app2date” módszerrel végzett intercept lekérdezésből számos, olyan mélységű témát sikerült kibontani, amely segít a lehető legpontosabban megérteni a hazánkba látogató tömegek döntési folyamatait. Az adatokból azt is megtudtuk, hogy mely termékek, márkák érdeklik a turistákat, illetve, hogy mely kereskedelmi üzenetek vannak leginkább hatással a fogyasztásra.


PREMIER OUTLET – SHOPPING MARATHON VS.  VASÁRNAPI ZÁRVA TARTÁS – VISITOR SCAN A JONES LANG LASALLE RÉSZÉRE

A Premier Outlet egyik kiemelt értékesítés-ösztönző akciója a Vásárlási Maraton, melyen a szokásosnál is nagyobb tömegben érkeznek a látogatók. Ezt a lehetőséget kihasználva folytattuk kutatásunkat a „Vasárnapi Zárva Tartás” témában, ezúttal az ilyen, egyedi promóciós időszakokra gyakorolt hatását mérve.

sunday closedA fő téma mellett ezúttal is kitértünk a média-mix hatékonyságának elemzésére, amely komoly segítséget nyújt a menedzsment számára a marketing büdzsé lehető leghatékonyabb felhasználásában.

Tekintve, hogy legutóbbi kutatásaink mind azt mutatták, hogy a vásárlók tudatosan keresik a vasárnapi vásárlási lehetőségeket, illetve még mindig ez a leginkább preferált bevásárló nap a túlnyomó többség számára, a fenti média-mix elemzés segít a potenciális látogatók minél nagyobb arányú elérésében, valamint a hasonló események tervezésében is.


MILKA UTOLSÓ KOCKA KAMPÁNY – KUTATÁS

A Carat Media megbízásából cégünk egy kedves-édes témába merült el – arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen szerepet tölt be a csokoládé mindennapjainkban? A kutatás apropója a Milka “Utolsó Kocka” nevű akciója volt, melyben a vásárlóknak lehetőségük nyílott egy tábla Milka csoki utolsó, legbecsesebb kockáját eljuttatni valakinek – legyen az egy szerettük, vagy akár egy ismeretlen.

MilkaA projekt alapját egy 2011-es nemzetközi felmérés képezte (Milka Tenderness Report), a Mondelez International pedig arra volt kíváncsi, hogy négy évvel később még mindig a magyarok-e azok, akik a legszívesebben fejezik ki szeretetüket eme gesztussal.

Nos, a kutatásból kiderült, hogy igen, felmérésünkből kiderült, hogy szinte kivétel nélkül (91%) minden megkérdezett lemondana a táblája utolsó kockájáról a családja vagy legjobb barátja kedvéért.


AZ ELSŐ VALÓBAN A+ KUTATÁS A TENNIS CLASSICS-ON

Van egy olyan fogyasztói csoport, melyet igen nehéz elérni, éppen ezért a róluk szóló, fogyasztási, döntési szokásokat, preferenciákat célzó kutatások is ritkák, azok hitelessége megkérdőjelezhető. A legmagasabb szintű fogyasztói csoport, nevezzük A+-nak tagjai ritkán koncentrálódnak egy helyen egy időben, nem szívesen adják ki adataikat, elérhetőségük igen szűkös.

TC bannerAz app2date azonban exkluzív lehetőséget kapott és a 6. Tennis Classics ideje alatt ezt a szűk, rejtőzködő réteget célzó omnibusz kutatást végzett december 3-án.
A Papp László Sportarénában megjelent 4-5000, szinte kizárólag a legmagasabb fogyasztói kategóriába tartozó látogatót kérdeztünk választási preferenciáikról, médiahasználati szokásaikról, döntési mechanizmusukról.

Az omnibusz kutatásban olyan, kimondottan prémium szolgáltatást, termékeket nyújtó cégek vettek részt, mint a KLM, a Gerbeaud és a Sauska Pincészet


A VASÁRNAPI ZÁRVA TARTÁS KERESKEDELMI HATÁSAI AZ ASIA CENTER MEGBÍZÁSÁBÓL

Az AsiaCenter megbízásából a Bucholcz Consulting által nagy, mintegy 600 fős mintán végzett „app2date” rendszerű megállításos látogatói közvélemény-kutatás kimondottan a hétvégi vásárlókat szólította meg, húsvét vasárnap kivételével az „új világ” első négy hétvégéjén. Azt szerettük volna megtudni, vajon az új szabályozás milyen reakciókat vált ki a vásárlókból, miként reagálnak, hogyan alkalmazkodnak, és milyen stratégiát vesznek fel a megváltozott piaci körülmények között.

AC logoA megkérdezettek 27%-a azt válaszolta, hogy általában máshová szokott járni, de most a nyitva tartás miatt döntött az AsiaCenter mellett. 20% pedig bár több helyre is jár, de az AsiaCenterről tudták biztosan, hogy nyitva van. A számok tengerében nem könnyű eligazodni, és egy ilyen mértékű piaci beavatkozás valós hatásának megállapítása még hosszú időt igényel, ám az egy hónap távlatából kijelenthető, hogy a szabályozás ugyan sok kereskedelmi egységet hátrányosan érintett, ám ebből néhány piaci szereplő, mint például az Asia Center megfelelő szakmai felkészülés, gyors reakció és némi szerencse segítségével képes lehet profitálni.


PARK CENTER HÁLÓZAT VISITOR SCAN a CUSHMAN & WAKEFIELD MEGBÍZÁSÁBÓL

Feladatunk a látogatói preferenciák és a piaci környezet, valamint a hatékonyabb működés érdekében a kommunikációs csatornák használatának vizsgálata volt a Park Center saját, meglévő adatbázisának online megkérdezésével a magyarországi Park Center hálózat összes lokációján.

park center_smallIgyekeztünk látogatói visszajelzéseket gyűjteni a Park Center kommunikációjának és marketingtevékenységének megítéléséről, felmértük a látogatók médiafogyasztási szokásait, döntési preferenciáikat. Vizsgáltuk a konkurencia ismertségét, kereszthasználati számait és elemeztük a válaszadók anyagi helyzetét, illetve családi státuszát, minden lényeges demográfiai attribútumát.

A kapott információk komoly segítséget nyújtanak mind az üzemeltetés, a marketing, mind pedig a bérbeadás számára a hatékonyabb működéshez, illetve a lehetséges fejlődési utak megtalálásához.


ÚJABB KUTATÁSI PROJEKT A PREMIER OUTLETBEN – SZÉPSÉG ÉS EGÉSZSÉGNAPOK- JONES LANG LASALLE MEGBÍZÁSÁBÓL

A Premier Outlet idén különleges, Szépség- és Egészségnapok keretében ünnepelte születésnapját. A bevásárlóközpont üzemeltetője, a Jones Lang Lasalle megbízásából az app2date újabb kutatási feladatot kapott. A fogyasztói szokások immár rendszeres monitoringja mellett ezúttal a marketingkommunikáció POChatékonyságát is mértük, és egy új módszerünk segítségével teszteltük a kreatív koncepció látogatókra mért hatását.

Mindezt kiegészítette a média mix hatékonyságának elemzése, melyet a legutóbbi mérési hullámmal összevetve igen hasznos következtetéseket tudunk levonni. Az eredmények tükrében a menedzsment értékes információkat kapott mind a marketing mix, mind pedig a kreatív üzenetek, tervek finomhangolásához. Büszkék vagyunk arra, hogy az app2date is hozzá járulhat a Premier Outlet sikeréhez.